Lovász Andrea
Felnőtt Gyerekirodalom Tanulmányok, kritikák és majdnem lexikon
Cerkabella Könyvkiadó
Lovász Andrea válogatása a 2000-2005-ös évek csaknem minden fontos képeskönyvét, gyerekversét, gyerek- és ifjúsági regényét szemlézi. Ay elméleti bevezetők mellett közel ötven kritika segít eligazodni a korszak gyerekkönyeinek világában. A kötetet a sok szövegrészlet, a gazdag könyvcímlista, az ajánlők és a színes könyvborítók teszik lexikonszerűvé.
Minden gyermekirodalom iránt érdeklődő felnőttnek, szülőnek, peadgógusnak ajánljuk.
Szántó Bíborka
Kánonok a magyar gyermekirodalomban
Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2020
A szerző a könyvében a magyar gyermekirodalmat helyezi előtérbe. Kritikusok hangsúlyozzák a gyermekirodalommal foglalkozó igényes elmélet és kritika megszületésének fontosságát, illetve a kánon megújulásának szükségességét. Ígényes munka, Erdélyben a rendszerváltás előtt alig jelent meg gyermekirodalmi témában. A jegyzet elsőrendű célja, hogy a gyermekirodalommal kapcsolatos ismereteket elérhető és könnyen érthető formában adja a pedagógusok és a téma iránt érdeklődők kezébe.
Kádár Annamária 2012
Psihologia copilului și poveștile
Editura Affarone Transilvania S. R. L.
Conform ultimelor studii, pentru adaptarea cu succes la viața de fiecare zi, nu ne ajunge rațiunea. Adevăratul succes și – mai mult decât atât – armonia interioară și mulțumirea de sine pot fi atinse doar dacă suntem capabili să conștientizăm sentimentele proprii, dar cere ajutor, dacă putem fi consecvenți în a ne atinge țelulure... adică dacă inteligența noastră emoțională e suficient de bine dezvoltată.
Buda András
Pedagógusok a digitális korban
Gondolat Kiadó
Ebben a kötetben egyrészt a digitális technológia fejlődése, terjedése által generált társadalmi változásokat, az átalakuló tanítási-tanulási környezetet és az ezekből indukálodó elvárásokat tekinthetjük át, másrészt egy kutatássorozat adatait felhasználva az új kihívások, feltételrendszerek kusza hálójában tevékenykedő pedagógusok attitűdjét, illetve a tanítási folyamat változásának jellemzőit vizsgálhatjuk meg.
Negovan, V. - Tomșa, R. (coord.)
Motivația pentru învățare la vârsta adultă
Editura Universitară, București 2017
Volumul da față se adresează tuturor specialiștilor interesați de motivația la vârsta adultă.
În prima partea a volumului propunem o serie de clarificări teoretice utile în problematica motivației pentru învățare la vârsta adultă, în timp ce a doua parte reunește o serie de cercstări realizate de absolvenți ai specializării Psihologie din cadrul Facultății de Psihologie și Științele Educației, Universitatea București.
Mihaela Roco
Creativitate și inteligență emoțională
Polirom 2004
Mihaela Roco profesor la Universitatea din București, titular al cursurilor de Psiholodia creativității și Psihologia religiei, coordinatoare a unor proiecte internaționale de cercetare a creativității, gândirii și valorilor moral-religioase, prezintă, într-o formă riguros științifică, accesibilă studenților din domeniul științelor socioumane și publicului cultivat, o excelentă trecere în revistă a celor mai noi teorii despre creativitate.
Navigátor 3 (col.) Kortárs gyerekiridalmi lexikon – Böngésző és olvasókönyv
Cerkabella Könyvkiadó 2015-2020
A NAVIGÁTOR gyermekirodalmi lexikon: a 2015 elejétől a 2020 elejéig tartó időszak legfontosabb könyveit, szerzőit katalogizálja. Van benne térkép és könyvcímlista, vers, mese, regényrészlet. Az olvasás kaland – minden könyvben ismeretlen világok várnak felfedezésre. Navigátor pedig minden kalandra indulónak kell!
Bujdosoné Papp A.
A gyermeknek mese kell – A mese szerepe az óvodai és iskolai nevelésben
Kiadó: Hagyományok Háza
Jelen kötet a Hagyományok Házával való együttműködés eredményeként született meg, annak a közös szakmai célkitűzésnek a lenyomata, mely a hagyományos tudás, a népi kultúra - itt kiemelten a népmese átadásának, használatának, terjesztésének a lehetőségeit igyekszik minél szélesebb körben bemutatni.
Kádár E.
Feladatbank anyanyelvi tanórák tervezéséhez az V-VIII. osztályban
Ábel Kiadó
Többszöri módosítás után a 2009/2010-es tanév elejétől lépett életbe az az V-VIII. osztály számára készült magyar nyelv és irodalom tanterv, amelyet csak a következő, 2017/2018-as tanévtől vált fel egy új. Már ez a 2009- es tanterv is deklaráltan funkcionális szemléletű, és a szövegértés-szövegalkotás kompetenciaterületre fókuszál, hangsúlyozva, hogy „a nyelvi tartalmak, a nyelvtani ismeretek nem öncélúak, hanem funkcionális és gyakorlati szerepük van abban, hogy a helyzetnek megfelelő, hatékony nyelvi közlés valósuljon meg.” Hogy ez mégsem jelentette nemhogy varázsütésre, de közel évtized alatt sem az ismeretközpontú nyelvtantanítástól való elmozdulást, annak az oka részben magában a tantervben kereshető.
Birta-Székely N.
Szakmai önismeret a pedagógusok alap- és továbbképzésében
Kolozsvári Egyetemi Kiadó
A gyakorlókönyv célja, hogy a pedagóguspályára készülők számára támogassa a szakmai tudatosságot és a szakmai önismeret kialakulását, illetve személyes pedagógiai koncepciót segítsen kialakítani. Mindezek biztos alapot szolgáltatnak a pedagógiai képességek gyakorlásához és kialakulásához.
Nagy J.
Fejlesztés mesékkel
Mozaik Kiadó
Ez a könyv egy módszertani segédlet óvodapedagógusoknak és tanitóknak, mely a DIFER programcsomag újabb kötete a rendszeres mesélésben, beszélgetésben rejlő lehetőségek használatához kínál eszközöket és módszereket a 4-8 éves gyermekek szociális. anyanyelvi, gondolkodásbeli fejlődésének eredményesebb segítése érdekében. Azok az 5-6 éves gyermekek, akiknek szinte minden nap mesélnek, másfél évvel fejlettebbek értelmileg és szociálisan azoknál, akiknek nem szoktak mesélni. Még nagyobb (két év) a hatása a “szóbeli együttműködésnek”, vagyis a rendszeres beszélgetésnek. Ismeretes, hogy az iskolába lépő gyermekek között ötévnyi a fejlettségbeli különbség. Mivel ezt a szélsőséges fejlődési fáziskülönbséget a hagyományos pedagógiai kultúrával nem lehet kielégítően kezelni, az ötödik évfolyamba lépó tanulók egyharmadának fejlődése lelassul, aminek következtében a tizedikes szakiskolások átlagos értelmi fejlettsége az ötödik-hatodik évfolyamos tanulók átlagos fejlettségi szintjén reked meg. A kutatások szerint a felnövekvő generációk jövőjét, sorsát az iskolába lépők szélsőséges fejlődési fáziskülönbségei határozzák meg. Ezt a különbséget van esélyünk szülőknek és pedagógusoknak egyaránt csökkenteni e könyv rendszeres használatával.
Az írásmozgás-koordináció fejlesztése 4-8 éves életkorban
Mozaik Kiadó
A módszertani segédanyag célja, hogy hozzájáruljon az írásmozgás-koordináció 3-4 tanéves preventív fejlesztésének eredményességéhez. Ennek érdekében az első fejezet az írásmozgás-koordináció fejlesztésének elméleti és stratégiai kérdéseit ismerteti. A többi fejezet a kéz és az ujjak finommozgását igénylő sokféle játékszert, eszközt és használatuk módjait, valamint az írás-előkészítés eszközeit és módszereit mutatja be. E kiadvány óvodapedagógusok, tanítók, szülők számára könnyűszerrel alkalmazható játékgyűjtemény a címben jelölt készség fejlesztéséhez.
Bárdos J.
Család a tündérmesékben
PONT Kiadó
„A tündérmesék mindent tudnak az emberről. A családi szerepekről, belső konfliktusokról is többet elmondanak, mint akármilyen korszerű pszichológiakönyv. Igaz, mindenről a maguk képi nyelvén beszélnek.
Ha a családon belüli szerepek, konfliktusok közül akarunk megvizsgálni néhányat, nincs könnyű dolgunk. A mesék ugyanis az élet és halál örök és törvényszerű váltakozásáról, az élet mégis megszakíthatatlan folyamáról, szerepek és szereplők bonyolult és elválaszthatatlan viszonyairól beszélnek.”
Zalka Cs. V.
Mesemondók márpedig vannak
PONT Kiadó
A mesemondás - akárcsak más előadóművészeti ágak - nem csak passzió, de szakma is. A világ minden táján hivatásos mesemondók ezrei dolgoznak nap mint nap a legmeglepöbb helyeken, és a legtarkább módokon.
Ez a könyv nem csak mesemondóknak szól. Szól a közönségeknek is, akik egy-egy újságcikk vagy plakát láttán nem tudják eldönteni, mit várhatnak egy „mesemondó esttől." Szól a rendezvényszervezőknek, szól a tanároknak és igazgatóknak, akik kitárják az osztálytermeik ajtaját (és akik nélkül sokkal nehezebb lenne a vándor mesemondók élete). És nem utolsó sorban szól a szülőknek, barátoknak és hozzátartozóknak is, akik a kulisszák mögött aggódnak, szurkolnak, és izgulnak, ahányszor egy újabb mesemondó indul el a nagyvilágba.
Lovász, A.
Felnőtt gyerekirodalom
Cerkabella Könyvkiadó
Lovász Andrea válogatása a 2000-2015-ös évek csaknem minden fontos képeskönyvét, gyerekversét, gyerek- és ifjúsági regényét szemlézi. Az elméleti bevezetők mellett közel ötven kritika segít eligazodni a korszak gyerekkönyveinek világában. A kötetet a sok szövegrészlet, a gazdag könyvcímlista, az ajánlók és a színes könyvborítók teszik lexikonszerűvé.
Hernádi S.
Elmemozgató nyelvi játékok
Móra Könyvkiadó
Hernádi Sándor könyve izgalmas játékra hívja az olvasót: a több mint félszáz feladattal és fejtörővel bárki próbára teheti nyelvérzé két, tárgyi tudását és képzeletét.
A kötetet a szerző három témakörre osztotta. Az első fejezet játékaiból könnyebben megtanulhatók a helyesírási szabályok, mint ha órákon át böngésznénk a szabályzatot. A második fejezet feladatai abban segítenek, hogy emlékezetünkben megragadjanak a közmondások és szólások, a harmadik pedig a hétköznapi mondatok és művészi szövegek értelmezésére, átértelmezésére mutat számos példát. Valamennyi feladat megoldása megtalálható az adott témakör végén.
Isaacs, B.:
A Montessori-szemléletmód
Móra Könyvkiadó
A Montessori-szemléletmód világos áttekintést nyújt arról, hogyan határozhatja meg ez a jelentős pedagógiai irányzat a kora gyermekkori nevelést a gyakorlatban. Esettanulmányokat, példákat sorakoztat fel; összegzéssel és elgondolkodtató kérdésekkel szolgál. Barbara Isaacs kötetében nemcsak a fő irányvonalakat mutatja be, hanem újító szemléletű megoldásokkal szolgál, melyek a tantervet és az oktatási vezérelveket célozzák.
Makádi, M.
A kompetenciaalapú pedagógia lehetőségei a tanítási-tanulási folyamatban
Mozaik Kiadó
Kompetenciafejlesztés? Értem, de hogyan csináljam? Ez a kiadvány, olyan feladatok sorát mutatja be, amelyek tantárgyaktól függetlenül alkalmasak lehetnek az egyes kulcskompetenciák, kompetencia- és képességterületek fejlesztésére, a tanulók éppen aktuális képességszintjéhez igazodva. A feladatokat egymásra épülő rendszerben vannak felépítve.
Osztályfőnöki óra: Másképp!
Mozaik Kiadó
A kiadvány elsősorban pedagógusoknak szóló módszertani segédanyag, amelynek segítségével hatékonyan fejleszthetők a 10-18 éves diákok társas képességei, többek között az ön- és társismeret, a kommunikáció, a probléma- és konfliktusmegoldás, az énhatékonyság, az önszabályozás, a tolerancia és az empátia. A kötet tárgyalja a segítés, az együttműködés, valamint a versengés témáját, hasznos ismereteket nyújt a hatékony időgazdálkodással és a pályaválasztással kapcsolatban. A könyvben szorosan kapcsolódik egymáshoz az elmélet és a gyakorlat. A kötet első felének fejezetei az elméleti háttér szakszerű és olvasmányos ismertetésével indulnak, majd gyakorlatokat kínálnak a fejlesztéshez. A második felében a teljes tanórát igénylő tématervek kaptak helyet.
Szekesztette: Szállassy Noémi és Iuga-Gombos Márta
Gyertek velünk múzeumba!
Ábel Kiadó
A múzeumpedagógiai tanulás ugyanúgy, mint az iskolai tanulás, a gyerekek életkori sajátosságaihoz idomul mind a módszerválasztás, mind a tanulásszervezés tekintetében, ez utóbbi kapcsán a megszokottól eltérő formákat valósíthat meg. A tervezéshez ismerni kell a tanítási-tanulási folyamat összetevőit, a követelményeket, módszereket, szervezési formákat, az oktatás feltételeit, eszközeit naprakésszé kell tenni.
Ovidiu Damian
Dizabilitate și sexualitate
Presa Universitară Clujeană
Acest ghid despre dizabilitate și sexualitate apare într-o perioadă „turbulentă” din România, perioadă în care legea introducerii educației sexuale în școli produce foarte multe controverse, înverșunare și divizează societatea în tabere pro și contra. În spațiul public au apărut numeroase demersuri pentru a împiedica existența unui astfel de curs în școli și s-a afirmat de materie „lezează dezvoltarea emoțională a copiilor și reprezintă un atentat asupra inocenței lor”.
Alina Simona Radu
Educația bazată pe compasiune și învățarea spre comunitate (Service-Learning)
Presa Universitară Clujeană
Această carte oferă cititorilor studenți, cadre didactice și membri ai comunității, aspecte privind valorile definitorii ale educației bazate pe compasiune, strategii și exemple de implementare și evaluare a învățării spre comunitate, dar și o serie de reflecții personale privind parcursul profesioal al autoarei.

Thea Ionescu
Copiii Altfel
Presa Universitară Clujeană
Provocările vin din îmbrățișarea unor paradigme care nu se bucură de popularitate maximă în momentul de față (cum este postcognitivismul, și în particular paradigma cogniției ancorate, ca termen generic pentru o familie de abordări teoretice ”de-localizează” și externalizează procesele cognitive). Forța textului de față rezidă tocmai în faptul că nu ne permite o lectură placidă și comodă, ci dimpotrivă, ne oferă o experiență intelectuală de calitate, plină de savoare.
Remus Văidăhăzan
Introducere în Gamificare didactică
Presa Universitară Clujeană
Procesul de implementare a gamificării în alte domenii, altele decât cel dedicat jocurilor digitale, înseamnă să învățăm de ce jocurile digitale sunt așa distractive și captivante și să aplicăm aceste cunoștințe în alte contexte ale vieții. Gamificarea didactică se comportă ca un sistem informațional motivațional și este necesar pentru a motiva participanții la procesul didactic propus de profesor.

Bakk-Miklósi Kinga
Neveléslélektan
Ábel Kiadó
E jegyzet a pszichológiának az oktatás, a nevelés (beleértve a művészeti nevelést is), valamint a személyiségfejlesztés szempontjából különös fontossággal bíró néhány témáját vezeti be. Ennek értelmében sor kerül fejlődéslélektani, művészetpszichológiai, művészetpedagógiai alapozásra, általános pszichológiai ismeretek bevezetésére, pedagógiai, pszichológiai információk megosztására, vázlatosabban a gyógypedagógia és a gyermekvédelem néhány, a pedagógusi munka szempontjából lényeges téma bemutatására.

Baranyai Tünde-Klára
Aritmetika tanításának módszertana elemi tagozaton
Kolozsvári Egyetemi Kiadó
A jegyzet a tanító- és óvóképzős hallgatók számára készült, az Aritmetika tanításának módszertana tantárgy tanításához. A szerző célja bemutatni a matematika azon fejezeteit, melyeket az elemi osztályban tanítanak. Fontosnak tartotta megismertetni az új tantervet, a témákat és a célokat, melyeket megfogalmaz. Ugyanakkor a jegyzetben kitér a szemléltetés fontosságára is.

Szerkesztő:Kotta Ibolya
Fészkelődők
Kolozsvári Egyetemi Kiadó
Legtöbben szeretnénk hinni abban, hogy az iskola nem csak tudást ad a gyermekeiknek: szülőként arra vágyunk, hogy az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok ugyanúgy gondozzák, ápolják a gyerekeink kibontakozó személyiségét, mint ahogy szülőként mi magunk tettünk ezt életük első pillanatától. Az lenne jó, ha a másság elfogadásásra nem mint társadalmi jelenségre, hanem mint személyes élményre gondolnánk, hiszen akkor lesz csak a társadalom elfogadó, ha mi magunk azok vagyunk.

Kaszás György
Gondolkodássuli
Central Kiadó
Hogyan válhat gyermekünkből olyan felnőtt, aki ahelyett, hogy bólogatna, sikerrel irányítja a gondolatait, a döntéseit, lényegében az egész életét? A kötet egyértelműen választ ad a kérdésre: a kritikai gondolkodás segítségével. A jó hír pedig az, hogy ez bizony megtanítható és megtanulható. Senkit ne tévesszen meg a kritikai gondolkodás kifejezés: itt ugyanis nem a dolgok puszta kritizálásáról-azaz bírálatáról-van szó, hanem az értelmezésükről, elemzésükről, értékelésükről és arról, hogy végül hogyan döntünk felőlük. Mert minden ezen múlik.

Hernádi Sándor
Beszédművelés
Móra Könyvkiadó
Ebben a kötetben az író a hangképzés és a beszéd tudományos alapjait, a kiejtés fontos szabályait, a tipikus beszédhibákat, az ideális beszédsebességet, beszédritmust, hangszínt és hangerőt írja le. A fejezet végi gyakorlatokkal és feladatokkal az olvasó próbára teheti tudását, egyúttal szövegalkotási és szövegértelmezési képességét is fejlesztheti.

Buda András
Pedagógusok a digitális korban
Gondolat Kiadó
Ebben a kötetben egyrészt a digitális technológia fejlődése, terjedése által generált társadalmi változásokat, az átalakuló tanítási-tanulási környezetet és az ezekből indukálodó elvárásokat tekinthetjük át, másrészt egy kutatássorozat adatait felhasználva az új kihívások, feltételrendszerek kusza hálójában tevékenykedő pedagógusok attitűdjét, illetve a tanítási folyamat változásának jellemzőit vizsgálhatjuk meg.

Ștefani, Claudiu.
Consumul de alcool și droguri și delicvența juvenilă
Presa Universitară Clujeană
Consumul de alcool și droguri în rândul adolesceților ca și delicvența juvenilă reprezintă fără îndoială probleme sociale importante pentru societățile moderne cu atât mai mult cu cât ele prezintă tendințe ascendente. Dacă și în ce fel aceste fenomene sunt conectate constituie o chestiune de interes nu numai pentru specialiști dar și pentru toții actorii publici implicați în combaterea și prevenirea delicvenței în general și a celei juvenile în particular.

Simion, Radu-Dan.
Eco-pedagogie morală
Presa Universitară Clujeană
În această carte, autorul își propune să prezinte tema eco-pedagogiei morale, o viziune holistă, integrativă și multidisciplinară asupra eticii mediului considerată într-un orizont practic al educației morale pentru sustenabilitate, încredere și grijă, exersată atât în relație cu agenții morali dar mai ales în relație cu mediul natural și pacienții morali care îl populează.

Platon, Elena
Manual de limba română ca limba străină (RLS)
Presa Universitară Clujeană
Aceasta este o ediție nouă, revizuită a manualului, destinată tuturor celor interesați de predarea-învățarea limbii române ca limbă străină (RLS): profesori și elevi deopotrivă. Acest material se adresează celor care doresc să predea sau să dobândească structurile limbii române specifice nivelurilor de competență lingvistică Al și A2.